Sikeres debütálás
2012.09.18. 08:39, kepirok
A vége izgalmasra sikeredett
Pioneers Viharsarki Futsal Club – DEAC Armada Futsal Klub 3 – 2 (2 – 1)
NB II-es futsal bajnoki mérkőzés, 1. forduló. Békéscsaba, 90 néző.
V.: Petrovszki, Csatári, Takács.
Pioneers: Patka – Szarka, Farkas, Lukucz, Bondár. Cs: Könyves, Budás, Hankó, Balogh, Dohányos, Knyihár, Szabó. Edző: Kiss László.
DEAC: Katona – Pomázi, Ábrám, Juhász, Csonka. Cs: Csiszár, Fábri, Fegyverneki, Devits. Edző: Kardos István
Gól: Bondár, Budás, Lukucz, ill. Devits, Fegyverneki.
Érthető megilletődöttséggel léptek pályára első bajnokijukon a hazaiak. A kezdeti izgatottság számlájára írhatóan jó néhány ziccer kimaradt a vendégkapu előtt, s ahogyan az lenni szokott: az első debreceni kontrából megszületett a vezetőgól. Ezt követően is sorra dolgozta ki helyzeteit a Pioneers, de egészen a tizenhatodik percig várni kellett az egyenlítő találatra. Még a szünet előtt aztán a vezetést is sikerült megszerezni. Fordulást követően folytatódott a koreográfia. A vendéglátók egymás után alakították ki a helyzeteket, míg a látogatók kósza kontrái mindig veszélyt rejtegettek magukban. A félidő derekán kétgólosra nőtt az előny, azonban egy perccel a vége előtt feljöttek egyre a debreceniek, és az utolsó másodpercek izgalmasan teltek, de az eredmény már nem változott.
A helyzeteinek töredékét kihasználó hazaiak győzelme megérdemelt.
Kiss László, a Pioneers vezetőedzője: – Nagy volt bennünk a feszültség a mérkőzés előtt és ez az elején éreztette hatását. Fokozatosan vettük fel a ritmust, s a második húsz percben többször is eldönthettük volna a meccset. Ehelyett azonban izgulni kellett a végén.
Kardos István, a DEAC vezetőedzője: – Meglátszott az edzéshiány a csapaton, tulajdonképpen pénteken ismerkedtünk meg egymással. Sportszerű ellenféllel szemben most ennyire futotta.