A Pioneers Viharsarki Futsal Club hivatalos oldala
A Pioneers Viharsarki Futsal Club hivatalos oldala
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hírek
Archívum - 2015. május

Sok helyzetből SOKK helyzet

2015.05.31. 18:41, kepirok

Az NB I-es futsal-bajnokság alsóházi rájátszása tizedik fordulójában a fővárosban szenvedett vereséget a Pioneers VFC csapata. A megyei gárda taktikus fegyelmezett játékkal rukkolt ki az első félidőben, melynek során a helyzetek lapján többgólos előnyt is szerezhetett volna. Szünet után fordult a kocka, így most már Kiss László alakulata ki van szolgáltatva a legyőzőjének.

A gólerős Laksteter Jován munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tarthatott társaival a fővárosba, pedig vele színesebb és gólképesebb a viharsarki csapat. Fegyelmezett védekezésen alapuló mezőnyjáték zajlott az első félidő első felében, kevés lehetőséggel. A folytatásban veszélyesebbé vált a Pioneers, mégis a hazai csapat jutott vezetéshez, amely első komoly lehetőségét gólra váltotta. Szeghy ment el a szélen üresen, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta az akciót követő Lakot, aki nem is hibázott. Több lehetőség is akadt az egalizálásra, de mind kimaradt. Nem sokkal a szünet előtt Farkas hibázott ziccerben, amelyből lekontrázták a megyei alakulatot és Horváth Benedek révén kettőre növelték előnyüket. Szerencsére Farkas néhány másodperccel később javította hibáját, így csak minimális hazai előnnyel fordultak a csapatok. Szünet után aktívabbakká váltak a hazaiak, de a Pioneers előtt adódott két egyenlítési lehetőség. Farkas kiállítását követően a vendégek kibekkelték a kétperces emberhátrányt, a 30. percben azonban egy óriási védelmi hibát kihasználva, Sivák révén így is növelte előnyét a Déli FC. Az addig mutatott taktikus játék egycsapásra szertefoszlott, illetve tanácstalanságra és kapkodásra váltott a látogatók oldalán. A hazaiak ötletesebben járatták a labdát, és a vége előtt még Csendes is beköszönt, ezzel a 4–1-gyes végeredményt is beállítva. Vereségével nem javított saját helyzetén a Pioneers, és most már ki van szolgáltatva a Déli FC csapatának. A fővárosiaknak a záró mérkőzésükön nem lenne szabad kikapniuk Csömörön, különben tét nélkülivé válik a megyei gárda utolsó meccse. Illetve az akkor nem is a végső csata lesz, hiszen jön még két osztályozó.

1988 Déli FC–Pioneers VFC 4–1 (2–1) 

NB I-es futsal-mérkőzés, rájátszás a 7–9. helyért. 
Budapest, 100 néző. 
Vezette: Ábrahám, Vass, Juhász. 
 
Déli FC: Kovács Á. – Csendes, Horváth Benedek, Szeghy, Lak. 
Csere: Sivák, Balla, Tüskés, Gréczki, Jándék, Pászti, Domokos, 
Edző: Kis János. 
 
Pioneers: Patka – Sztojka, Szarka, Bondár, Lukucz M. 
Csere: Borbély, Dohányos, Knyihár, Dócza, Veres, Farkas J., Horváth Bence, Zsömbörgi. 
Edző: Kiss László. 
Gólszerző: Lak (14.), Horváth Benedek (19.), Sivák (30.), Csendes (38.), ill. Farkas J. (19.). Kiállítva: Farkas J. (24.). 
 
A rájátszás állása: 1. 1988 Déli FC 20 pont (7 mérk.), 2. Rubeola FC Csömör 10 (6), 3. Pioneers VFC 9 (7).

 

GRATULÁLUNK!!!

2015.05.24. 20:09, kepirok

A Békéscsabai Előre 1912 SE U11 korosztályú csapata május 17-én, Üllőn megrendezésre kerülő országos futsal bajnoki döntőn második helyezést ért el. A bajnokság az MLSZ szervezésében zajlott torna jelleggel. Országos szinten 199 csapat nevezett, a megyei selejtezőn 9 csapat vett részt.

A továbbjutást követően a régiós döntőben a SZEAC volt az ellenfél. A továbbjutás oda-visszavágós alapon dőlt el. Hazai pályán 4-1-re nyertek a csabai gyerekek, idegenben pedig 3-3-mat játszottak, ezzel bejutottak a kelet-magyarországi döntőbe, melyet Balmazújvárosban rendeztek. Az alábbi eredményeket követően a csapat második helyen jutott be az országos döntőbe.

Balmazújvárosi FC - Békéscsabai Előre 1912 SE 2-4
Békéscsabai Előre 1912 SE - Plutó SE 2-5
Békéscsabai Előre 1912 SE - Kiskunhalasi Szilárdy RFC 6-0

Az országos döntőre Üllőn került sor. Első mérkőzésen az Előrések a budapesti KISE ellen arattak 3-2-es győzelmet, ezt követően játszhattak a bajnoki címért, melyet sajnos az Egri Plutó SE ellen elveszítettek 3-0 arányban.

NAGYON SZÉP TELJESÍTMÉNNYEL MÁSODIK HELYEN VÉGEZTEK A BAJNOKSÁGBAN!

Kiss László, aki egyben a Pioneers VFC vezető edzője is, elmondta: Fontos volt a jó eredmény. Az Előre utánpótlásának, a városnak, a megyének, valamint a megye futsaljának is szüksége van, hogy felfigyeljenek rá az emberek. Fontosnak tartom, hogy a futsal alapú képzés bekerüljön a képzési rendszerünkbe. Sok, új impulzust kaptak a gyerekek a futsal által, szolgálta a fejlődésüket. Szeretném megköszönni az Előre vezetésének, hogy biztosította számunkra a felkészülést, a termi edzések lehetőségét, az utazásokat. 

Csapat tagjai: Nyári Vikror, Nagy Kristóf, Korógyi Szabolcs, Lauri Giuseppe Junior, Kiss László Dávid, Lőrinci Attila, Ribár Tamás, Zahorán Áron, Marik Soma, Németh Zoltán, Belicza Áron, Herpai Marcell Bendegúz, Kiss Tamás Péter

Edzők: Kiss László, Lőrinci Attila 

Fontos lélegzetvétel!

2015.05.22. 08:57, kepirok
Az NB I-es futsal-bajnokság alsóházi rájátszása kilencedik fordulójában az a Csömör látogatott Békéscsabára, amely hasonló szereposztásban egyszer már elvitt három pontot a megyeszékhelyről. A Pioneers most jobban kezdett és koncentrált, mint akkor, s gyakorlatilag végig kézben tartva a meccset, begyűjtötte a létfontosságú pontot, amellyel minimálisra csökkentette hátrányát.
 
A helyzet komolyságához illően Bondár Attila már az első percben vezetéshez juttatta a hazai alakulatot, amely támadólag lépett fel. Néhány percen belül Laksteter Jován is betalált, de hamar a nézők arcára fagyott a mosoly. Érsek szinte a középkezdést követően szépített, egy percen belül pedig Szécsi egyenlítő találata is érkezett. Szerencsére a Pioneers játékosai nem estek traumába. Nyílt játék közepette, szűk negyedóra után, Bondár és Farkas két gyors góljával ismét megnyugtató előnyre tett szert Kiss László alakulata, de mindez nem tartott ki a szünetig, mert a lefújás előtt Tősér szépített, ezt megelőzően pedig kapufát is szereztek a csömöriek.
A térfélcserét követően nagy rohanásba kezdtek a csapatok. A hazaiak sorra hagyták ki a lehetőségeket, és bár a vendégek előtt csak kisebb helyzetek adódtak, félő volt, hogy megbüntetik a hibákat. Szerencsére nem így történt, mert Veres Zsolt jókor volt, jó helyen, így újra kettővel járt előrébb a hazai együttes. A csömöriek nyomban kijöttek öt a négyre, de az eredményt nem tudták így alakítani, sőt Bondár harmadik találatával, két perccel a vége előtt eldöntötte a csata végkimenetelét. A vendégek nehezen viselték a vereséget: Smeló és Maruzsi is piros lapot kapott, slusszpoénként pedig még Farkas is betalált.
A győzelemmel tovább él a Pioneers VFC reménye, az osztályozós hely elkerülését illetően. Ehhez azonban minimum pontot kell szerezni a Déli FC elleni idegenbeli meccsen, azt követően pedig még egy ki-ki meccs vár Csömörön a csapatra.
 
Pioneers VFC–Rubeola FC Csömör 7–3 (4–3)
NB I-es futsal-mérkőzés, rájátszás a 7–9. helyért. Békéscsaba, 80 néző. Vezette: Baghy, Zimonyi, Puskás Gabriella.
Pioneers: Patka – Sztojka, Szarka, Bondár, Lukucz M. Csere: Borbély, Dohányos, Knyihár, Dócza, Veres, Laksteter, Farkas J., Horváth B., Zsömbörgi. Edző: Kiss László.
Rubeola: Varsányi – Szécsi, Miletics, Józsa, Smeló. Csere: Maruzsi, Tősér. Játékos-edző: Takó Csaba.
Gólszerző: Bondár (1., 15., 38.), Laksteter (6.), Farkas J. (14., 40.), Veres (36.), ill. Érsek (7.), Szécsi (8.), Tősér (20.). Kiállítva: Smeló (37.), Maruzsi (38.).
 
A rájátszás állása: 1. 1988 Déli FC 17 pont (6 mérk.), 2. Rubeola FC Csömör 10 (6), 3. Pioneers VFC 9 (6).
 
Kiss László, a Pioneers VFC vezetőedzője: Átéreztük a mérkőzés fontosságát, és ennek megfelelően játszottunk. Nagyon örülünk a győzelemnek, bár tudjuk, nem ez a Rubeola igazi arca. Az utolsó fordulóban Csömörön, várhatóan a legfontosabb meccsünket fogjuk vívni, amely eldönti, melyik csapat tartja meg osztályzó nélkül NBI-es tagságát. Dolgozunk tovább, készülünk a Déli FC elleni mérkőzésre.
 
Smeló Dávid, a Rubelola FC Csömör csapatkapitánya: Sajnos kevesen érkeztünk meg a mérkőzésre technika problémák miatt. Úgy gondolom, a mérkőzés nagy részében domináltunk, nálunk volt a labda. Egyéni hibákból, eladott labdákból, kontrákból kaptunk gólokat az első félidőben. Kevés cseréink miatt nem tudtuk kellően frissíteni a csapatot, ennek ellenére a félidő végére visszajöttünk a mecsbe. Második félidőben meg volt az esélyünk jó eredmény elérésére, de erőben nem bírtuk a végjátékot. A Békéscsaba taktikusan vissza állt, engedett minket focizni. A mérkőzés a második félidő kézepén eldőlt. Az utolsó fordulóban - hazai pályán - ki-ki mérkőzést fogunk játszani ismét egymás ellen.
 
Lukucz Mihály, a Pioneers VFC játékosa: A csapatunk nagy akarással, jó helyzetkihasznállással játszott, így sikerült hozni a kötelezőt. Megtartottuk esélyünket az osztályózó nélküli NBI-es tagságra. Készülünk a jővő heti Déli FC elleni mérkőzésre.
 
Zsömbörgi Márton, a Pioneers VFC játékosa: Büszke vagyok a srácokra, nagyon örülök a győzelemnek! A hétfői edzésünk meghozta eredményét, ami helyzetkihasználásban is megmutatkozott. Végre nem hátrányból kellett játszanunk. Örülnék, ha a Déli FC ellen is hasonlóan eredményesek tudnánk lenni, akkor nem marad el a győzelem. 
 
Farkas János, a Pioneers VFC játékosa: Úgy érzem a csapat hozzállása maximális volt, helyzeteink nagy részét ki tudtuk használni. Ezzel a győzelemmel a Déli FC ellen nyugodtabban készülhetünk, van még esélyünk az osztályozó nélküli bentmaradásra. Ilyen lelkesedésre és hozzáállásra van szükségünk a hátralévő két fordulóban is!

A törlesztés jegyében

2015.05.19. 12:48, kepirok


Három meccse maradt már csak a rájátszásban a Pioneersnek, hogy elkerülje az NB I-ben a kilencedik helyet,amely osztályozót jelent az NB II másodikjával. Ebből a háromból az elsőt 2015,05.21.én csütörtökön 19.00 órai kezdettel a békéscsabai kettes iskola tornatermében vívja a csapat a Csömörrel szemben. A Pest megyeiek jelenleg négy ponttal visznek a Pioneers előtt, ráadásul legutóbbi csabai fellépésén a Csömör 4 – 3 arányban nyert.

Az esély még megvan

2015.05.16. 12:27, kepirok


Pénteken lejátszották az NB I-es futsal-bajnokság alsó-házi rájátszásában a Vasas – Csömör mérkőzést, amely a fővárosi piros-kékek 5 – 4-es győzelmével zárult. Ez azt jelenti, hogy a Vasas már biztosan nem végez osztályozós helyen, hiszen jelenleg tizenhét pontos. A Csömör tíz ponttal a nyolcadik helyen tanyázik, míg a Pioneersnek hat pontja van. Magyarán, a VFC abban az esetben tudja beelőzni a csömörieket, ha hátralévő mindhárom bajnokiját „behúzza”.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2015.06.19. 02:19
2015.06.17. 12:20
2015.06.15. 22:25
2015.06.15. 14:00
2015.06.07. 23:16
Friss hozzászólások
 
Linktár
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!