A Vasassal kezdünk
2015.02.21. 15:51, kepirok
Az NB I-es futsal-bajnokság alsó házi rájátszásának első fordulójában 2015.02.23-án, hétfőn este 19.00 órától a Pioneers ellenfele a Vasas együttese lesz. Az alapszakaszban mindkét alkalommal a fővárosi piros-kékek diadalmaskodtak: előbb Békéscsabán győztek 6 – 1 arányban, majd pedig Pesten 4 – 2-re bizonyultak jobbnak. A VFC számára tehát épp itt az ideje a visszavágásra...
A két tréner meccs előtti nyilatkozata:
Kiss László, a Pioneers vezetőedzője: – Az elmúlt két hazai mérkőzésen javult a helyzetkihasználásunk, ha ebben tudnánk még előbbre lépni, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerrel vesszük az első akadályt. A Déli FC egyébként jó csapat, volt és jelenlegi válogatott játékosokkal. Ezért nehéz dolgunk lesz, de bízom a fiúkban és a győzelemben.
Sivák Péter játékosedző: – Célunk mindenképpen a jó szereplés, továbbra is szeretnénk megszerezni a hetedik helyet! A csapat tisztában van vele, hogy ehhezminél több győzelmet kell szerezni. Békéscsabára is győzni megyünk. Sok sikert a csapatnak és az ellnefélnek is.