Győzelem mindenáron2012.09.29. 14:05, kepirok
Az NB II-es futsal-bajnokság harmadik fordulójának mérkőzéseit rendezik meg hétfőn. A Pioneers csapata azt a Monor SE-t fogadja, amely együttest kupamérkőzésen már legyőzött. Persze minden mérkőzés más, s így a bajnoki előtti Kiss László, Pioneers edző nyilatkozat érdekes lehet:
– A múlt heti budapesti csorbát szeretnénk kiköszörülni, és feledtetni akarjuk az ottani súlyos vereséget. Játékban többet várok a fiúktól, és mindenképpen le szeretnénk győzni a monoriakat.
A Pioneers a Csaba Rádióban2012.09.27. 18:48, kepirok
2012.10.03-án, hétfőn délelőtt 09.00 óra után a Csaba Rádió Reggeli című műsorában Kiss László, a csapat vezetőedzője lesz a vendég. A tréner az éppen aktuális aznapi bajnoki (Monor SE elleni derbi) mellett beszélni fog az együttes megalakulásának hátteréről, és a jövőbeni célokról is.
Nagyarányú vereség a fővárosban2012.09.25. 08:57, kepirok
Már az első félidőben eldőlt
Rákosmenti FC – Pioneers VFC 9 – 1 (5 – 0)
NB II-es futsal bajnoki mérkőzés, 2. forduló. Budapest, 50 néző.
V.: Rózsa, Janitz, Horváth
RFC: Sebestyén – Szabó, Horváth N., Horváth Sz., Schranz. Cs: Kis, Bihari, Soóky, Pap, Kovacsics, Mészáros, Tóth. Edző: Sólyom László.
Pioneers: Patka – Szarka, Farkas, Lukucz, Budás. Cs: Könyves, Hankó, Hankó, Balogh, Dohányos, Knyihár, Szabó. Edző: Kiss László.
Gól: Schranz 3, Bihari 3, Horváth, Pap, Szabó ill.: Lukucz.
Bajnoki a bravúr reményében2012.09.22. 03:12, kepirok
A fővárosban szerepel a Pioneers
Az NB II-es futsal-bajnokság Keleti csoportjának második fordulójában hétfőn este a Pioneers csapata a Rákosmenti FC együtteséhez látogat. A tavalyi pontvadászatban harmadik helyen végzett gárda elleni találkozó esélyeiről nyilatkozott Kiss László, a PVFC vezetőedzője: – A győztes bemutatkozás után idegenben is szeretnénk folytatni eredményes játékunkat. Tudjuk azt, hogy az RFC a legutóbbi keretéhez képest még erősített is. Mindezek ellenére nem csak a tisztes helytállás reményében utazunk, bravúrt szeretnénk végrehajtani.
|